NORMAN MARK REEDUS
Született: 1969.01.06.
Beceneve: Nahman
Születési helye: Hollywood, Florida, USA
Családi állapota: nőtlen, 1 gyermek édesapja
Magassága: 1,78 m
Élete:
Norman több különböző országban élt már, úgy mint Japán, Nagy-Britannia és Spanyolország. Korábban a Prada modellje is volt. Miután Los Angeles-be költözött egy Harley Davidson üzletben kezdett el dolgozoni, ez az időszak járult hozzá művészi képességei felszínre kerüléséhez, ma már a festészet, fotózás, szobrászat és a filmrendezés sem áll távol tőle. Néhány általa készített fotót ma már az interneten is meg lehet szerezni, röpke 500 dollár fejében.
Norman jelenleg New York-ban él Helena Christensen-től 1999. október 13-án Helena hazájában, Dániában született fiával, Mingus Lucien Reedus-szal.
Karrier:
Első szerepét a Sunset Boulvard-on található Tiffany Színházban kapta, melyet pár nappal később első filmszerepe követett a Mimic - A Júdás Faj c. filmben.
A Baleset:
2005. februárjában autóbalesetet szenvedett Berlinben, Németországban, miután részt vett egy R.E.M. koncerten. Egy teherautóval ütközött az autó amelyben utazott, és az ütközés hatására kirepült a szélvédőn, majd a járdán ért földet. Ekkor bal arcán annyira megsérült, hogy később meg kellett műteni.
Díjak:
Év: 1999
Díj: New England Film & Video Festival, Special Jury Award
Ereménye: Nyertes
Kategória: Legjobb alakítás (Floating - 1999)
Filmográfia:
2011
FILM
Night of the Templar Henry
TV
The Walking Dead (2010-2011) Daryl Dixon
2010
FILM
8 Uhr 28 Stranger
The Conspirator Lewis Payne
Meskada Dennis Burrows
TV
Hawaii Five-0 (Pilot) Anton Hesse
2009
FILM
The Boondock Saints II: All Saints Day Murphy MacMannus
Pandorum Shepard
Messengers 2: The Scarecrow John Rollins
2008
FILM
Cadillac Records - Csillogó fekete lemezek Chess Engineer
Red Canyon Mac
Hős kerestetik Swain
2007
FILM
Moroz po kozhe Ray Perso
Amerikai Gengszter Detective in Morgue
2006
FILM
A Crime Vincent Harris
13 Graves Norman
TV
Különleges Ügyosztály (Influence) Derek Lord
2005
FILM
Az Első Szexikon Billy Neal
Antitest Polizist Schmitz
TV
A Horror Mesterei (Cigarette Burns) Kirby
2004
FILM
Ôsama no kampô
Until the Night Robert
2003
FILM
Octane Recovery Man
Tough Luck Archie
Nobody Need to Know Kurt
TV
Bűbájos Boszorkák (Necromancing the Stone) Nate Parks
Bűbájos Boszorkák (Sense and Sense Ability) Nate Parks
2002
FILM
A Drog Pokla Marco
Penge 2 Scud
Luster Sextools Delivery Boy
2000
FILM
Sand Jack
Preston Tylk Jonathan Casey
Pletyka Travis
Beat Lucien Carr
The Beatnicks Nick Nero
1999
FILM
Floating Van
The Boondock Saints I. Murphy MacManus
8MM Warren Anderson
Let the Devil Wear Black Brautigan
1998
FILM
Sötét Öböl Young Man
Reach the Rock Danny
I'm Losing You Toby
Davis is Dead Larry
1997
FILM
Hat gyilkosság egy vasárnap Harry Odum
Mimic - A Júdás Faj Jeremy |